681x454

Manhattan Beach – a strandröplabda fellegvára

Ami a teniszben Wimbledon az a röplabdában a kaliforniai Manhattan beach. Az első versenyt 1960-ban rendezték , és azóta is folyamatosan megrendezésre kerül minden évben. A verseny először csak mint városi, területi rendezvény indult azonban az utóbbi évtizedekben már olimipai bajnokok is részt vettek a versenyeken. Ahogy nőtt a verseny úgy nőtt a nézőszám is egészen addig amíg el nem érte a hihetetlen 60.000 főt. A győztesek nevét a Manhattan beach-i mólón, a volleyball walk of fame-en fémtáblába vésve örökítik meg az utókor számára.

A versenyhez olyan nevek köthetők mint a hatvanas éveket domináló Mike O’hara és Mike Bright, vagy a röplabda legenda Karch Kiraly és Sinjin Smith akik a 80-as, 90-es évek meghatározó játékosai voltak.  A 2000-es években pedig olyan hírességek nyerték a versenyeket mint a Todd Rogers & Phil Dalhausser páros. A verseny egyike azon kevés profi strandröplabda versenyeknek ahol bárki indulhat és bejuthat a profik közé a selejtezőkörökön keresztül.

A Manhattan Beach Open kétség kívül a világ egyik -ha nem  a- legnagyobb presztízzsel  és történelemmel rendelkező strandröplabda versenye amelynek legutóbbi összdíjazása $ 200.000 (mai árfolyamon kb~45.000.000 Ft) volt.

Ennyi embert még nem láttál strandröplabda pálya közelében, garantálom:

Röplabdás vagy? Like-olj minket a facebookon és értesülj mindenről ami fontos!

Leave a Reply

Your email address will not be published.