174253_hungary-estonia_poprad-3130

Észtországot sem sikerült legyőznie a férfi válogatottnak

A szlovákiai EB selejtez? csoportkör utolsó mérk?zését az 1,3 millió f?s összlakosságú Észtország csapata ellen vívta válogatottunk, azonban csapatunk ezúttal is alulmaradt ellenfele ellen, ezzel gyakorlatilag elvesztve az esélyét arra, hogy kijusson a 2015-ben megrendezend? kontinens viadalra. Persze elméletileg és matematikailag még megvan az esély,ehhez azonban Görögországban mind a három ellenfelünket le kell gy?zni és így talán még sikerülhet a továbbjutó 2. hely kiharcolása. (ami további selejtez? fordulóra jogosít csupán fel)

A mérk?zés kezdetén fej-fej mellett haladtak a csapatok egészen addig amíg 17:16-os magyar vezetésnél id?t kért az észt csapat, majd sikeresen takarták be Pádárt ezt követ?en magyar támadás jött ami blokokt ért de a bíró másképpen látta, ezzel egy rossza sorozatba került a csapat és máris 17 :22 volt az állás az észtek javára. Feladót cserélt a kapitány. Pádár sikeres támadásával még 20:22-re fezárkóztunk majd Juhász sikeres támadásával 21:23 ra módosult az állás de Németh Szabi rontott nyitásával szettlabdához jutottak az észtek. Ezt követ?en sajnos újabb rontott magyar nyitás következett amivel eld?lt az els? szett sorsa. 1:0 az észtek javára

A második szettben ismét fej-fej mellett haladtak a csapatok egészen 9-11es állásig, ahol kisebb el?nyre sikerült szert tennie az észt csapatnak. A technikai id?kéréskor már 13:16 volt az állás az észt csapat számára. 17-17-es állásnál azonban sikerült beérnünk az ellenfelet köszönhet?en többek között a magyar liberó, Molnár jó mez?nymunkájának, és 19:18-as állásnál már vezettünk is. Amit sikerült megtartani egészen 22:20-as állásig amikor is egy kétes játékvezet?i ítéletet követ?en 22:21-re módosult az állás. Német Szabi támadásával azonban 23:21-re módosult az állás a mi javunkra. Végül Németh újabb támdásával 25:22 arányban nyertük a második szettet.

A harmadik játékrész magyar lelkesedéssel, majd zavartsággal kezd?dött, így 2:4-nél Demeter György id?t is kért. Amennyiben elvesztjük ezt a szettet, az esélyünk minimálisra csökken a jó helyezésünket illet?en. Az észteknél Taht szerváit sokáig nem tudtuk megfogni, így sikerült 3:7-ig meglépniük. Támadásinkat sajnos nem tudtuk befejezni, ellenfelünk blokkjai mindenhova odaértek. 4:10 az állás, ismét feladó csere Tóth helyett Magyar állt be. Hátrányunkat viszont öt pont alá sokáig nem tudtuk leküzdeni (8:13). 9:15-nél ismét vitatható bírói ítélet született, sajnos ellenünk. Németh Szabi harmadjára kényszerült vitázni a bíróval. 15:21 szövetségi kapitányunk id?t kért, sajnos a feszült hajrában egy rossz blokknak köszönhet?en meccslabdához jutottuk ellenfelünket, amit érvényesítettek is. (18:25)

A negyedik szett elején ismét kiegyenlített játékot láthattunk, mindössze egy pontos észt fölénnyel került sor az els? technikai szünetre. Sajnos erre a szettre sem gy?ztük le a hullámvölgyet. Engedtük ellenfelünket több pontos el?nyre szert tenni. Ennek ellenére hajrá nagy izgalmakat hozott, hátrányunkat sikerült két pontra csökkenteni (21:23). Az el?z? napok mentális problémáit teljes mértékben sikerült leküzdeni a fiúknak, viszont ez sem és megjegyezve a bírói ítéletek sem voltak elegek a gy?zelemhez és az észtek húzták be ezt a szettet, és a mérk?zést is (21:25)

A mérk?zésr?l készült felvétel megtekinthet? itt:

http://www.huste.tv/c/g7O4MM

Demeter György: A hullámvölgyeinket tudtuk rövidíteni, de ez a mai napon is csak szett gy?zelemhez volt elég. De a torna három meccse közül ma játszottunk a legjobban.

Molnár Dávid: Úgy érzem, most kezd összeállni a csapat és kezdjük megtalálni azt a ritmust és formációt, amiben eredményesebbek tudunk lenni. Remélem Görögországban meg lesz ennek a látható eredménye. Az, hogy ma sem sikerült nyerni egy sajnálatos dolog, viszont az el?z? napokhoz képest sokat fejl?dtünk, ma a csapat mentálisan tovább bírta. A bírói ítéletekkel ellentétben megpróbáltunk mindig visszaállni. Viszont miután a bíró egymás után négy pontot az ellenfélnek ítél, megtörte a lelkesedést és ezzel tudtak nyerni az észtek.

Magyarország – Észtország 1:3 (-22, 22, -18, -21)

 

Leave a Reply

Your email address will not be published.