mafc csapat 2014

Jön a bajnokság harmadik fordulója: esélylatolgatás

A hétvégén rendezik meg a férfi röplabda NB 1. harmadik fordulóját.

1. Mérkőzés:  Október 11., szombat 16:00 MAFC-BME–Gorter Kecskemét RC:  A tavalyi szezon óta mindkét csapat változáson  ment keresztül. A Kecskeméti gárdától távoztak a legeredményesebb  ütők Nacsa és Pádár személyében. A MAFC viszont erősödött a tavalyi idényhez képest, és habár a Hírös Kupán simán verte 3:0 arányban a Kecskemét csapata a fővárosi alakulatot ezúttal nehezebb dolguk lesz a fővárosban. A MAFC hazai pályán már tavaly is veszélyes volt minden csapatra és mivel az idei szezonra sikerült erősíteni a keretet ezért arra számítok, hogy 1-2 szettet talán sikerül ellopniuk a tavalyi bajnok csapattól.

2. Mérkőzés:17:00 Sümegi RE–Szolnoki Főiskola RKSI: Nagy mérkőzés várható a sümegi tornacsarnokban szombat délután. A Sümegi alakulat beerősített a nyáron a volt válogatott feladóval Schildkraut Krisztiánnal valamint Mészáros Dömötörrel aki már tavaly is segítette a csapatot. Nem lesz egyszerű dolga a Szolnoknak ha meg szeretné nyerni a mérkőzést ugyanis a lelkes hazai közönség előtt a múlt héten még a VRCK-t is majdnem sikerült legyőznie a Sümegi csapatnak. Egy nagyon szoros mérkőzésre számítunk.

3. Mérkőzés: 18:00 VANNET PTE-PEAC–Vegyész RC-Kazinbarcika:  Az észak-borsodi alakulat a nyáron alapos átalakításon esett át. Az átigazolások alkalmával olyan játékosok tértek vissza a klubhoz mint Szabó Dávid vagy Toronyai Miklós, de rajtuk kívül még szerződtetett a klub egy brazil szélső ütőt is valamint fiatal tehetségeket is igazoltak. Így a tavalyi szezonhoz képest talán a VRCK erősödött a legtöbbet, azonban a múlt héten csak 3:2 arányban sikerült nyernie a sümegi csapat otthonában ami azt jelzi hogy van még mit csiszolni a játékon. A Pécs csapata hazai környezetben nagyon jól szokott játszani azonban a mostani mérkőzésen bravúrnak számítana egy esetleges hazai győzelem a fizikális főlényben lévő VRCK csapata ellen.

4. Mérkőzés: 18:00 Dági KSE–DEAC: A 2 csapat párharcában az utóbbi években nem sikerült a DEAC-nak egyszer sem legyőznie a Dági alakulatot, általában nagyon sima mérkőzéseket játszottak egymás ellen főleg a dági helyszínen. Mivel a 2 csapat összetételében szinte alig történ változás ezért nem számítok meglepetésre ezen a mérkőzésen. Valószínűleg nem forog veszélyben a hazaiak győzelme.  A Debreceni alakulat azonban még okozhat meglepetést ha sikerül a titkos átigazolásuk:

5. mérkőzés:Október 12., vasárnap 17:00 Dunaferr SE–SZESE-Győr: Nagyon szoros mérkőzésre lehet számítani a nyáron alaposan meggyengült Dunaferr és a tavalyi pontvadászat sereghajtója között.  A hazai környezetben szereplő dunaújvárosi fiatalok valószínűleg mindent el fognak követni hogy megakadályozzák a Győri csapat győzelmét amihez alaposan össze kell magukat szedniük.

6. mérkőzés: 17:00 FINO Kaposvár–Pénzügyőr SE: A forduló legsimább mérkőzése várható a bajnoki címre pályázó Kaposvár és frissen feljutott Pénzügyőr csapatai között. A fővárosi csapatnak nincs vesztenivalója ezért várhatóan egy jó kis mérkőzést fognak játszani a Fino gárdája ellen.

Leave a Reply

Your email address will not be published.