10516702_4575190394213_5687808917786182818_n

Leiszt/Soós -Kaszap/Nacsa: irány az olimpia selejtező?

A 2016-os riói olimpiának már nagyban folynak a selejtezői. Hazánkat a selejtezők első fordulójában a Rácz/Buday és a Koch/Bagics párosok képviselték. Az országos bajnokság befejeztével azonban könnyen lehet,  hogy új csapatokat fog nevezni hazánk a megváltozott erőviszonyok miatt.

Buday Balázs, a szakág szakmai referense az országos bajnokság döntője utánra ígérte az utazó csapat kijelölését. Az eredményhirdetés után erről kérdeztük.

„Először is el kell mondanom, hogy nagyon színvonalas volt az idei bajnokság, beleértve a korábbi mestertornákat is, egyértelműen látszik az előrelépés. A hétvégi, margitszigeti döntő pedig a sportág igazi ünnepe volt: fantasztikus hangulat és telt ház, szinte egy gombostűt nem lehetett leejteni a centerpálya körül.”

Ezt követően a szakvezető rátért a szakmai értékelésre is.

„A Kontinentális Kupa első fordulójától eltérően itt nem a döntő végeredménye határozta meg a csapat összeállítását, de természetesen az is belejátszott. A lányoknál történetesen éppen az a két páros játszotta a döntőt is, akikben én elsődlegesen gondolkozom, tehát Lakatos Enikő és Lutter Eszter, valamint Szombathelyi Kitti és Szandi. Nemcsak a döntőbe kerülés szól mellettük, hanem az is, hogy ők már rendelkeznek nemzetközi tapasztalattal, hiszen ők játszottak az első fordulóban is.”

A férfiaknál már egészen más a helyzet, ott Bagics Balázs és Koch Róbert, valamint Rácz László indult éppen Buday Balázzsal.

„Itt terveim szerint teljesen kicserélődik majd a csapat. Kaszap Tamás és Nacsa Gábor nem csak az eredményeikkel, hanem az edzésmunkájukkal is kivívták a válogatottbeli szereplés jogát. Mivel nap mint nap láttam őket Kispesten dolgozni, tudom azt is, hogy milyen komoly energiát fektettek bele a párosba ezen a nyáron. És ez aztán az eredményekben is jól tükröződött. A másik párosnak pedig Leiszt Mátét és Soós Izsákot nevezném. Ők ugyan csak harmadikak lettek a döntőben, de egész évben stabilan hozták a formájukat, s mind az öt tornán dobogósok voltak.”

Ezek tehát Buday Balázs elképzelései a dániai második fordulóra utazó csapatról, de ez még azért nem a végleges csapat, mert a szakmai referensnek egyeztetnie kell még róla a játékosokkal, és azok klubjaival is arról, hogy elengedik-e őket. Természetesen, amennyiben valamelyik játékos mégsem állhat a rendelkezésre, akkor megvan a vészforgatókönyv is.

„A lányoknál ez esetben az Ancsin, Józsa páros tagjai kerülhetnek a képbe. Ők amúgy is nagyon a válogatottba kerülés határán voltak, de mivel a döntőben csak negyedikek lettek, így nem akartam az eredeti felálláshoz hozzányúlni. A fiúknál a dr. Horváth, Vocskó duó kavarhatott volna be akkor, ha megnyerik a döntőt. Ők az idei mestertornákon nem nyújtottak kimagaslót, de ha ezek után harmadszor is bajnokok lettek volna, az mindenképpen figyelemreméltó teljesítmény lett volna. Aki még így a képbe jöhet a válogatottnál, az Bagics Balázs, aki adott esetben összeállhat egy olyan játékossal, akinek a párját nem engedik el. A terveim szerint a héten minden érdekelttel egyeztetni fogok.”

forrás: hunvolley.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published.