geiger

Mit csinál Geiger András a visszavonulása után? Interjú.

Mielőtt megkérdezné, nem gondoltam meg magam – kezdte a beszélgetést a korábbi válogatott játékos. – Pedig az elmúlt hetekben még válogatott mérkőzésen is jártam, és nem állítom, hogy nem hiányzik a játék. Sokat számít azonban, hogy most nem fáj semmim, reggelente le tudok jönni úgy a lépcsőn a lakásunkból, hogy nem ropog a térdem. 

Harmincöt évesen tulajdonképpen már nem meglepő, hogy visszavonul egy élsportoló. Korábban Ön is így tervezte a búcsút?

Három évvel ezelőtt tértem haza külföldről, és akkor még azon gondolkoztam, hogy három vagy öt éves szerződést írjak-e alá nevelő egyesületemmel. Megmondom őszintén, azt hittem, valamivel könnyebb lesz ez az időszak. Főleg az utolsó év hagyott mély nyomokat bennem: a sérülések miatt nem tudtam rendesen edzeni, sok meccset kénytelen voltam kihagyni, és még az sem tántorított el, hogy ezüstéremmel a nyakamban fejezem be a röplabdázást.

Annál is inkább, mert aranyból is szerzett bőven…

Tavaly és tavaly előtt bajnokságot és kupát nyertünk, és még mielőtt külföldre kerültem, akkor is értünk el szép eredményeket. Ha a pályafutásom egészét nézzük, elégedett vagyok. Németországban és Romániában is aranyérmes csapat tagja lehettem, és ezzel a két együttessel a Bajnokok Ligájában is pályára léphettem.

Hogy érezte magát külföldön, magyar játékosként?

Az első németországi csapatom, az Eltman egy igazán jó társaság volt, családias körülmények között dolgoztunk, és mai napig tartom a kapcsolatot az akkori társaimmal. A Friedrichshafen gárdájával az európai élvonalat céloztuk, majd Romániában, a Reamt Zalau színeiben is sikerült szép eredményeket elérni. Büszke vagyok arra, hogy több klubomban, illetve a válogatottban is csapatkapitány lehetettem, és az év magyarországi játékosa címet is átvehettem több alkalommal.

Pályafutása alatt testközelből is megtapasztalhatta, hogy a röplabda a világ minden táján népszerű. Megmenthető még ez a sportág hazánkban?

Én abban bízom, hogy felfelé vezet majd az út a folytatásban, de ehhez a saját területén mindenkimnek sokat kell tennie. Jó lenne, ha az emberek újra visszatalálnának a lelátóra a röplabda mérkőzéseken, mert napjainkban sajnos nem divat meccsre járni. Én még játszottam telt ház előtt, felemelő élmény, mondhatom. Ha a testnevelés órákon újra középpontba kerülhet ez a sportág, az megalapozhatja a jövőjét.

Geiger Andrással vagy nélküle?

Én most azt gondolom, hogy pár évig nyugalmat szeretnék. Már dolgozom a családi vállalkozásunkban, tavaly megszületett a kisfiam, így van elfoglaltságom bőven. Abban viszont biztos vagyok, hogy ezután is meglátogatom a fiúkat a sportcsarnokban, és időnként beállok majd hozzájuk edzeni. A mozgásra ugyanis ezután is szükségem lesz.

Igaz, hogy kis híján kosárlabdázó lett, de végül meggyőzték arról, hogy sportágat váltson?

Fiatalabb koromban inkább kosárlabdázni szerettem, a röplabdát csak nyáron, a strandon műveltem. Végül tizenhét évesen mondtam igent Demeter Györgynek, előtte édesanyám is sokat győzködött, hogy röplabdázzak. Mindent összevetve: nem bántam meg azt a döntést. Nem tudom, mi lett volna belőlem, ha kosárlabdázó maradok, de egyáltalán nem vagyok elégedetlen, amiért így alakult az életem.

(Az interjú megjelent a Kapos Extra hetilapban és a Kaposvár Most internetes portálon.)

Leave a Reply

Your email address will not be published.