zsiráf

Retteghet a Kaposvár és a Kecskemét: Szabó Dávid újra Barcikán

 Vegyész RC Kazincbarcika mindenben megegyezett Szabó Dáviddal, aki nyolc év után tér vissza nevelőegyütteséhez, így az előttünk álló idényben ismét a VRCK-t fogja erősíteni. A magyar válogatott, 24 éves feladó-átló az év elején Achilles-ín-szakadást szenvedett, ami miatt több hónap kihagyás várt rá, de most már teljes értékű edzésmunkát tud végezni.

Szabó 16 évesen állt légiósnak. Többek között volt az olasz Treviso, a Mantova a Verona és – a legutóbbi idényben – a Trentino játékosa is, de megfordult Szlovéniában és Ausztriában is. A Trentinóval klubvilágbajnoki bronzérmet szerzett 2013-ban, Brazíliában.

Dudás András, a Vegyész vezetőedzője a következőket mondta honlapunknak: “Nagyon bízom abban, hogy Dávid hazatérése jót fog tenni hazánk röplabdasportjának, hiszen az egyik legjobb magyar játékossal sikerült egyezségre jutnunk. A megállapodás csak egy évre szól, mert jövőre ismét egy nívós bajnokságban akar szerepelni, amit mi teljes mértékben megértünk és támogatunk.”

Szabó a Vegyész hatodik nyári igazolása Toronyai Miklós, Csányi Tamás, Surányi István, Blázsovics Péter és a brazil-magyar Georg Emmerich után.

forrás: vrck.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published.