6402014-03-30_vasas-bekescsaba_meder_0479

Szerződéshosszabbítás a Békéscsabai bajnokcsapatnál

A magyar bajnoki aranyérem megszerzése után eljött az ideje Békéscsabán, hogy elkezdjék építeni a jöv? évi csapatot amihez elengedhetetlen  a kiváló játékosok megtartása.

Természetesen a játékoskeret kialakítása is folyamatban van, el?rehaladott tárgyalások zajlanak az aranyérmes gárda tagjaival, illetve a további kiszemeltekkel itthon és külföldön egyaránt. Ennek eredményeként a bajnokcsapat négy játékosa hosszabbította meg szerz?dést. Bodnár Dorottya, Gerendeli Dóra, Ilyés Betti és Molcsányi Rita egyaránt aláírt a következ? szezonra – mondta Baran Ádám, a BRSE elnöke.

– Bodnár Dorottya fiatal kora ellenére, már alap embere volt a csapatnak idén is. Most a nemzetközi mez?nyben is bemutatkozhat. Gerendeli Dóra, a junior válogatott feladója nemrég tért haza a szlovéniai EB selejtez?r?l. A klubnál bíznak benne, hogy fejl?dése töretlen marad és szép karriert futhat be.

Ilyés Bettit sokáig sérülések hátráltatták, de a bajnokság hajrájában igazolta, hogy lehet rá számítani. A játékost több klub hívta, azonban a kiváló szakmai munka és külhoni szereplés lehet?sége miatt Békéscsabán marad. Molcsányi Rita a csapat válogatott liberója is az együttest er?síti a követez? szezonban.

– Számomra nem volt kérdés, hogy maradok a BRSE kötelékében. Itt minden körülmény adott a fejl?déshez és el?relépéshez. Izgatottan várom a nemzetközi kupában való szereplést – mondta a csapat saját nevelés? játékosa, Molcsányi Rita.

Baran Ádám a BRSE elnöke elmondta, hogy a következ? hetekben további bejelentések várhatóak. A sportvezet? reméli, hogy együtt tudják tartani a gárda magját és néhány min?ségi igazolással üt?képes csapat formálódik majd.

 

forrás: beol.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published.